Nem szeretek otthon lenni. Minden reá emlékeztet. Úgy, annyira hiányzik minden pillanatban... mégis ember vagyok, férfi, s dolgoznak az ösztönök, megnézek minden (szerintem ) csinos nőt az utcán, annyira szükségem lenne egy társra...aki... akit... akivel beszélgethetnénk, sétálhatnánk, vagy éppen szerelmeskedhetnénk is...
Keresek egy nőt, aki van olyan mint ő volt, akit szerethetnék, akinek megsimogathatom az arcát, megcsókolhatom ajkát és elmondhatom azt ami bánt, hogy mennyire fáj, hogy már nem vagy velem... Nevetséges vagyok. Ilyen nő nincs (már). Igen mert, ŐT keresem, hiszen csak Ő érthetné meg bánatom, gyászom, lelkiismeret furdalásom... Hazamegyek. S bánkódom tovább...
