..........

Őrültek közt megőrülsz. És boldogok között?

Azok közt megtalálod a vágyott örömöt?

Közöttük boldog léssz ? Vagy még inkább kiderül,

hogy milyen boldogtalan vagy? És milyen egyedül?

Kiss Jenő : Kérdések válasz nélkül – 1972

......

Halottak napján

(halottak születésnapján)

lekaparom arcomról a borostát,

lábamat mosdótál tengerének

langy hullámai mossák,

ünnepi ruhát öltök, úgy megyek

a temetőbe, mintha háztűznézőbe.

Szilágyi Domokos

Öregek könyve

Elmentél...

Szövegíró: Berki Csaba Attila

Zene: Komáromi István

Előadja : Sztankay István-Alex Tamás

Milyen közel is vannak a csillagok,.. s milyen távol van tőlem a kedvesem...

A bánat földrajza

Tudja valaki hol vannak a Kolibri szigetek? Valaki járt már ott? Hallott valaki róla? Nem, nem hiszem. A Kolibri szigetek... A reménytelenség, az álmodozás, a kiábrándultság és a bánat parányi szigete. Piszkos-drapp környezetben egy fehér folt, amelyet a növényzet - jobbára virágok tarkasága színesít. Állatvilága szűkös, klímája szélsőséges. Lakossága csekély, és... nemrég felére csökkent. Most már elárulom : a Kolibri szigetek Csíkszereda nyugati felében, egy öreg panelház erkélyén található. Zsuzsa nevezte el így. Itt volt az Ő, a mi egzotikus világunk, tájunk. Tulajdonképpen mégis csak három sziget amelyet csak az idő egy szűk, keserves pillanata - és az elérhetetlenség választ el egymástól.

Már kora tavasszal, ha szép idő volt, kiállt egy-egy keveset, hogy a hosszú, hideg tél után magába itassa a nap melegét, nyáron meg ide ült ki napozni, hogy megkínzott bőrét gyógyítgassa. S a nyári estéken, amikor a lakás felhevült falai még sötétedés után is ontották a meleget, kiültünk beszélgetni, egy pohár sör mellett, vagy anélkül - megbeszélni a világ sorsát-dolgait, meg persze apró cseprő dolgokat: ki-kivel találkozott, a napi pletykákat, az esteli filmet, vagy mit is főzzön holnap, vagy csak úgy, csöndben, fogtam a kezét...

Nem, nem igaz. Esténként, ha fáradtan hazaérkeztem a munkából, s leültem ebéd-vacsorázni, azalatt váltottunk néhány szót, majd rövid ücsörgés a tv előtt... s nagyjából ennyiből állt a hét közbeni közös program. Sokkal jobb hétvégeken sem mindig volt...

A Kolibri szigetek hiányérzetből született, álmodozásból, mert szerette a természetet, mert hívogatták őt is a messzi, egzotikus tájak, ám még a strandra sem mert már kimenni a bőrét kínzó kór miatt, ha meg kiment a városba vásárolni, sokszor ha olyan frontjárás volt, minden-néhány lépés után szisszenve állt meg, ha jött fel a lépcsőn , zihálva pihent meg félemeletenként, hogy csituljon, megnyugodjon galoppritmusban dobogó szíve. Így hát maradt a Kolibri szigetek, amely fájdalmasan, cinikusan helyettesítette egy kis magán ház kertjét, a Ión tenger fehér sziklás szirtjeit, és Polinézia valamelyik eldugott pálmafás szigetét.

Az első sziget eltűnt, elmerült az idő, az elmúlás tengerében, s most itt maradtam a másik, az Után-szigeten könnyes-egyedül. Ő átment a harmadik, a Névtelen- szigetre, amely az elérhetetlenség ködébe vész s amelyről nincs visszaút, mert talán... nem is Kolibrihez hanem a Boldogok szigeteihez tartozik... és ott vár rám, hogy majd azután együtt éljük tovább örök-nemlétünk napjait...Néha álmaimban meg-meglátogat s ezek emlékének fájó-boldog simogatása segít elviselni mindennapjaim kínját – bánatát.

Augusztusi éjszakák

Mindig is szerettem a csillagokat. Úgy néztem rájuk mint az elérhetetlenség távolban pislogó mesebeli lámpásaira s ugyanakkor mint az emberiség valamikori jövőben meghódítandó új világaira. Tegnap volt a csillaghullás ideje. Ha egy hulló csillagot látsz, és kívánsz valamit, az teljesülni fog – mondja a népi kalendárium. És mert úgysem alszom jól mostanában, majdnem egész éjszaka üldögéltem az erkélyen és lestem látok-e egyet is ? Nem. Elbújtak előlem...és tudom miért. Mert az én kívánságomat nem tudták volna teljesíteni...

Hogy vagyok ?

Ha találkoztok egy fehér hajú férfival, aki az utcákat járva, maga elé nézve, folytonosan csak azt mormolja : Gyere vissza,... Kérlek... Kérlek gyere vissza kedves... - ne féljetek tőle . Csak egy ártalmatlan bolond, akinek elment a felesége... örökre...

Gyónás

Elsősorban: nem hiszek semmiféle felsőbbrendű hatalomban, amely igazgatja egyéni kis sorsainkat, jutalmazva, vagy büntetve azokat akik megérdemlik.
Másodsorban : hittem az emberi jóságban, a jövőben, egy szebb világban,és nem utolsósorban hittem önmagamban. A jövőből és az emberi jóságból már régen kiábrándultam. És most már magamban sem hiszek.
Harmadsorban : Születésem után, ( megkérdezésem nélkül), megkereszteltek - a református vallás szerint. Ezt el is fogadtam.

S mindezek ellenére, én mégis gyónni akarok - nem egy személynek - legyen az pap, jó barát, avagy vallató, hanem bárkinek aki erre téved, és lesz annyi bátorsága, ideje, hogy elolvassa.
Nem érzem jól magam. Elment az a személy akit a legjobban szerettem, és csak most döbbentem rá, mennyire nem törődtem vele. Olyan sokat feláldozott értem, és mert nő volt, asszony, teljes szívéből szeretett, és habár sok mindent szeretett volna elérni, olyan kevéssel is beérte volna... És én önhittségemben s belefásulva a mindennapi munka egyhangú, kemény, taposómalmába, sokszor ezt a keveset is megtagadtam tőle. Ha más nézete volt valamiről, vitába szálltam, meg bíráltam, ellent mondtam neki pedig talán csak árnyalatnyi különbség volt véleményeink között, vagy éppen neki volt igaza. Megsértettem s túl büszke voltam, hogy bocsánatát kérjem. Rest voltam neki elmondani nap mint nap, hogy mennyire szeretem, hogy szerelmem, mely a kapcsolatunk elején hozzá vonzott, átalakult szeretetté, s ez egy pillanatig sem szűnt meg, annak ellenére, hogy külseje változott - most is pont annyira szeretem, ha néha vitatkozunk, veszekszünk is, ha pár napos mosolyszünet is beáll időnként, szeretem, SZERETEM !
És nem hiszem, hogy valaha is bocsánatot, feloldozást nyerhetnék - aki megbocsájthatna, az már nincs... a túlvilágban nem hiszek - ha hinnék, már rég utána mentem volna. Igy hát maradok a lelkiismeret mardosással és sírok, siratom...

Taníts kérlek...

2010 Május 12-én, délelőtt 10 órakor, Csíkszeredában hirtelen elhunyt Balogh Zsuzsa, született 1948 Március 22-én, Szinyérváralján.
Meghalt a legkedvesebb lény, ember, személy, nő, akit szeretek, szerettem.
S most azt kell el döntsem, élek még tovább nélküle, van-e értelme, vagy pedig, utána megyek...
Sok már úgy sincs hátra. Biztos azt mondta volna élj és próbálj boldogulni, nélkülem.
Hát ezért kérlek Kedvesem :

TANÍTS MEG ÉLNI NÉLKÜLED...

Hiába várlak...

Nem múlhat...

Soha

Egy szó, mely öl

Arcomba csapó,

durva ököl

Szívembe vájó

tíz éles köröm,

Hiába minden.

Ez börtönöm.

Álmaimat

Szerteszórja.

Hiába várlak

Sóhajtozva,

Szembe vágja:

Többé SOHA !

Lelkemben

Remény

szikrája

tétováz :

Talán nem is...

Visszajössz talán.

Ám a szó

keményen

Csap le oda

Nem jöhetsz vissza

Te már SOHA.

Írnék száz verset

Csodás költeményt.

Zenét szereznék.

Képeket festenék.

De mit használ

A szép versek

Ezernyi sora

Ha te elmentél,

S nem jössz már

vissza SOHA!

Egy régi dal...

Egy régi

dal, égi

dallam,

halkan

susog.

Zsong

bennem,

lelkemben

fáj a seb,

zokog.

Elment Ő.

Szeretőm,

kedvesem.

Otthona:

Temető.

Csak sírok.

Sírjánál

ott talál

majd engem,

a halál.

Hazudtál Orfeusz : Nem Eurydikéért mentél, csak utána...

Örökké...

Ha valaki megsért - majd kiengesztel,
És ha valaki elhagy - még visszatérhet,
De ha valaki meghalt - az már örökké tart.