Kegyetlenség.

Nem tudom, talán csak véletlen volt....A temetőből ballagtam hazafele, s egy kutyakölyök szegődött mellém.. annyira kicsi volt, aranyos, barátságos... lehajoltam, megsimogattam, megvakargattam az állát..Hálásan tartotta, s oda is dörgölődzött hozzám.... Aztán, felálltam, s tovább indultam, de az apróság követett, ügetve megiramodott, de mikor látta nem akarom bevárni, akkor megállt, s csak szomorúan nézett utánam... Fájt a szívem otthagyni, de mit tegyek vele a panellakásban? Nem vagyok otthon, reggeltől szinte estig... összeszorítottam a fogam, és sietősebbre fogtam lépteim.

Valahogy így érzem én is magam: mint egy gazdátlan kölyökkutya, amelyik, hálásan dörgölődzik minden simogató kézhez....S aztán, otthagyják...

Ugyan, kölyökkutya... Csak egy kiöregedett, kóbor eb, amelyik félve közelít akkor is ha szép szóval hívják. S ha mégis odamerészkedik, megnyalná a kezet, mely csak egy csontot vet neki, de azt már nem engedik...Csak, otthagyják...

....nem tudom....

Nem tudom, mit akarok. Nem tudom - ki vagyok ? Nem tudom, miért élek ?

Csak te ?

Nem szeretek otthon lenni. Minden reá emlékeztet. Úgy, annyira hiányzik minden pillanatban... mégis ember vagyok, férfi, s dolgoznak az ösztönök, megnézek minden (szerintem ) csinos nőt az utcán, annyira szükségem lenne egy társra...aki... akit... akivel beszélgethetnénk, sétálhatnánk, vagy éppen szerelmeskedhetnénk is...
Keresek egy nőt, aki van olyan mint ő volt, akit szerethetnék, akinek megsimogathatom az arcát, megcsókolhatom ajkát és elmondhatom azt ami bánt, hogy mennyire fáj, hogy már nem vagy velem... Nevetséges vagyok. Ilyen nő nincs (már). Igen mert, ŐT keresem, hiszen csak Ő érthetné meg bánatom, gyászom, lelkiismeret furdalásom... Hazamegyek. S bánkódom tovább...

Minek...?

Nincs értelme írni sem, akinek írni szeretném, az nem olvassa már... s így csak rólam szól: bánatomról, kesergésemről...azt meg minek. Éjszakánként, néha kiülök az erkélyre - már csak egy sivár erkély maradt belőle - és régi zenéket hallgatok, emlékezem, iszom és könnyezem... Hiába szeretném, próbálom elképzelni, hogy valahol van, lelke ott bolyong - egy pillangóban, talán a csillagok között, vagy a mennyországban, szeretném, de nem megy, tudom, hogy már nincs, csak bennem él még...Még vár rám egy teendő, de nincs hozzá bátorságom, kevés hozzá az erőm, hogy "elrendezzem" a ruháit, tárgyait,ott van minden szinte ahogy hagyta...S gyűjtöm a pénzt, szeretnék egy szép "öröklakást" - Kőkert 1692 szám , habár az is meddig tart? Pár évtized csupán, aztán...

Március

Telnek a napok, hetek, hónapok...Úgy érzem egyre távolodom tőle. Pedig itt van most is velem, mellettem, bennem...Telnek a napok, a hónapok... December keserves volt... Számtalan ünnep, nélküle - ünnep? Mikulás és Miklós, a fiam névnapja, aztán születésnapom... De a legkegyetlenebb a Karácsony - a szeretet ünnepe, mikor az akit szerettem, már nincs. Nagyon nehezen telt. Egész nap itthon. És minden pillanatban a régi karácsonyokra emlékeztem... Késő délután, feldíszítettem egy-egy fenyőágat a temetőben: egyet Zsuzsának és egyet Mira mamának. És - Karácsony este a gyerekekkel - apró ajándékok, beszélgetés, miközben a torkomban kaparászott valami, amit alig tudtam visszatartani, mígnem egyedül maradtam...
Ám éjszaka megkaptam a legszebb ajándékot. Eljött hozzám - álmomban... Csak egy egyszerű nap volt, sőt talán az ügyetlenebbek közül való. Eltörtem egyik kedvenc virágjának a cserepét, s ő megbocsájtott, vigasztalt,.. s főleg velem volt – vele voltam. Persze első felriadáskor még annyira élénk a kép, szinte tapintható a közelsége, de azután halványul, lassan elenyészik, s kezem csak a helyét simogatja, csak a könnyeim nedvesítik be a párnát...De ennél csodálatosabb ajándékot, nem is kaphattam volna...Kicsit - Zsuzsát kaptam...
Azután Szilveszter, egy új év kezdete, mikor az elmúlt esztendővel a reményeim is elmúltak ...S végre jöttek a munkás hétköznapok, a munka, a mindennapi bajok, apróságok, valamennyire lefoglalnak, hétvégeken azonban csak vele maradok, az emlékével, a bánatommal...
És február, Zsuzsánna nap, szomorú egy ünnep, s most mindjárt itt van a születésnapja, s már közeleg Május , az életem legszomorúbb napjának évfordulója... Telnek a napok, hetek, hónapok,...évek...